Ma melóba menet összefutottam Béla báékkal és beültünk egy felesre a kocsmába, aztán úgy döntöttünk, hogy ma pihenőnapot veszünk ki. De a Józsinak nem szóltunk ám.

Ma reggel gyülekeztünk a gyülekező helyen, kijött Józsi és azt mondta, hogy mára nincs semmi feladat ezért menjen mindenki árkot kaparni. Amikor elment, a fiúkkal beültünk a kocsmába, aztán délben hazamentünk. Minden nap lehetne ilyen.

Ma kijött a Józsi, és azt mondta, hogy gyerünk az iskolába felseperni az avartot. Engem és nyolc társamat küldtek oda, a többiek meg mentek árkot kapirgálni. Rosszul jártam, mer a részeges Béla bá, meg a Gazsi is velünk jött, akik már kora reggel leitták magukat így sokra nem mentünk velük. 9 órakor már nekiálltunk is a munkának.

Gyorsan meguntuk ezért úgy döntöttünk hogy megreggelizünk. Aztán dél körül jött Józsi, hogy basztasson minket me nem haladunk, akkor megint nekiálltunk. Közben Gazsiék végre kijózanodtak és ők is tuttak segíteni. 2 órafelé már kész is voltunk. Nem tudom Józsi mit ugat állandóan. Ha egyszer egy munkát nekünk kiadnak azt mi becsülettel elvégezzük. Elmehet az anyja picsájába. Azután visszamentünk a gyülekező helyre és vége is volt mára a munkának.

Ez a naplót vagy divatosan blogot azér indítottam, hogy bemutassam milyen is az élet annak akinek a belét ki kell dolgoznia 47 ezer jó magyar forintért. Sokan ferde szemmel néznek ránk, mer mi csak tengünk lengünk, pedig ez is van olyan kemény mint bármelyik munka. Nem könnyü az életünk. Aki munkanélküli az könnyen elmászkál a városba senki nem mongya meg róla. De bennünket megbélyegeznek a kukásmellénnyel mint a leprásokat. Remélem aki néha elolvassa ezt a naplót és látja mit is csinálunk valójában jobban fog minket tisztelni.